Igazán informatív blogot üzemeltet Italboltos Sanyi, Muffaló Bill, Merdzsós Zsata, 3 Gee és Lajos Atya. Az óbudai lokálpatrióta bagázs arra vállalkozott, hogy felkutatja Óbuda valamennyi működő kocsmáját, és elmeséli, milyenek azok. Ezen kívül a teljes információszolgáltatásra törekedvén, ha tudnak, visszaemlékezéseket írnak, vagy közölnek a III. kerület már megszűnt ivóiról. Magyarul sör és cigi szagú riportok, meglepő fotók, elvarázsolt szesztanyák nekrológjai, és természetesen a törzsközönség, Pista és Józsi bácsik. Ez az Óbudakocsma blog.

„Óbudán az a jó, hogy itt tényleg minden van. Vannak hegyeink erdőkkel, van a Duna, lakótelepek szép számmal, villanegyed, belvárosias-gangos utcák, Amfiteátrum, miegymás.” Aztán olyan ivók nevei jönnek a felsorolásban, mint a Tükör, a Jutka, a Szarvas, a Bambi, vagy a Dióhéj.

Az Óbudakocsma blog változatosságát úgy érezzük, csak akkor tudjuk megfelelően érzékeltetni, hogyha amolyan supra hits formájában átnyújtunk belőle egy csokrot. Szeszelő szemle, nézzék, íme.

„Schlosser söröző - az óbudai ikon

Az óbudai kocsmák nonpluszultrája, az egyetlen klasszikus söröző, ami a mai napig szinte változatlan formában áll fenn, és amit még mindig a család üzemeltet. [...]

Itt tényleg 100 évet visszamegyünk az időben, minden az úri világot idézi, az emberek, a berendezés is. Ez nem szocreál! Péntek-szombaton este 8-tól Kiss István (Pista bácsi) szolgáltat élőzenét szintetizátorán, a belső, zárt kerthelyiség pedig nyáron csodálatos.[...]

Magdi néni a klasszikus "családias" vendéglátó, mindenkit név szerint ismer, és mindenki imádja. [...] Magdi néni bármikor kapható egy kis beszélgetésre vagy lelki segélyre."

A blog szerzői nem csak bemutatják, érezhetően nagy részét szeretik is a látogatott kocsmáknak. A kisvendéglőktől, a szocreál lepukkant bódékon át a pinceborozókban is szoktak találni valamit, amiért szerethető. Időnként pedig egészen különleges helyekre bukkannak:

"Faragó borozó Csillaghegyen

A Faragó borozót Faragó István üzemeltette, aki alföldi – kaskantyúi - születésű, és még ma is az ottani, saját gondozású szöllejéből termeli homoki borát.

2007 végén sikerült először eljutnunk hozzá: egy környékbeli túra során tudatosan célba vettük a Mátyás király úton (javítok: Ürömi út legelején) elhelyezkedő, a HÉV-állomástól csupán 2 percnyi sétára található családi házat, ami a borozónak és kerthelyiségének is otthont adott.

Már nem az első stáció volt (ez könnyen észrevehető volt), ennek ellenére István határtalanul barátságos és előzékeny volt: bár zsíros kenyérrel éppen nem tudott szolgálni, a családi spejzból előkukázott nekünk fokhagymás kolbászt (szintén az Alföldről) és puha fehér kenyeret, amit a vörös és fehér fröccsök kíséretében úgy faltunk be, mintha nem lett volna holnap.

A bor a homoki borok megszokott savasságát hozta, de fröccsnek tökéletes volt. A törzsvendégekkel természetesen ismét szóba elegyedtünk - különösen a másik István marad emlékezetes, aki Tatabányán volt bányász még nyugdíjazása előtt, és sokat mesélt a sichtás időkről (vö. német Schicht - műszak). Lement még 1-1 feles törköly is, hazafelé a HÉV-en Óbuda felé hatalmas dajdajozást rendeztünk: főleg a Lakodalom van a mi utcánkba c. örökzöldet sikerült mesterien előadnunk.

Csodálatosan emlékezetes este volt, reggel áldott édesanyám szerint a cefre- és fokhagymaszag olyan erősen terjengett a szobában, hogy szöget lehetett volna bele verni :)) Szerencsére munkanap volt persze!

Van tovább is...