| A legkisebb borvidék legnagyobb borai – móri bortúra |
| Írta: FOOTER.HU |
| 2009. november 08. vasárnap, 07:15 |
|
Ezért hát stábunk fölkerekedett, hogy a móri borok teljes spektrumára kilátást szerezzen. Úgy érezzük, ez elég jól sikerült. Rögtön délelőtt már benéztünk az Ezerjó pincegalériába, és megcsudáltuk a Móri Borvidékről szóló kiállítást, utána pedig a saját, valóságos, realisztikus tapasztalatok irányába indultunk. Szóval inni. A móri Vécsei Pincészet nem az a hely, ahová halandó csak úgy beteheti a lábát. Évente mindössze 4-5 csoportot fogadnak, de a GenyaTrade kérését nem tudták visszautasítani, így maga Vécsei Béla fogadott minket. Kicsit meglepő a környezet, mert egyáltalán nem hasonlít családi pincére, sokkal inkább egy olyan helyszínre, ahol paintball versenyeket rendeznek, meg darabolós horrorokat forgatnak. Mindez azért van, mert a Vécsei család megvette az egykori állami gazdaság épületét, és abban próbálkozik. Látni is különben, mit újítottak már föl, és mi az , amely brutálisan le van pukkanva. Nos, ami a lényeg, hogy a pincében példás rend van. Minden a helyén, tisztán, és készenlétben. Volt szerencsénk a még be nem palackozott borokat töviről hegyire megkóstolni, sőt, megnéztünk egy idei murcit is. Letisztult, okosan kezelt italokkal találkoztunk, már épp elégedettek lettünk volna, de még csak azután jött a java. Az immár nem a pincében kialakított kóstolóhelyen némi dió, sajt és alma társaságában megnéztük a 2006-os és a 2007-es Chardonnay-ket, melyek – kiváltképp az idősebb – szinte kedvencünkké is váltak. Imádtuk az Ezerjót is, ami ugyebár igazi móri fajta, diszkrét illatban, savakban azonban annál határozottabb, minden évjáratban tud egészen különleges dolgokat mutatni. Sőt, készíthető belőle az aszútól a száraz borig mindenféle, és az általunk ismert eddigi összes fölhasználása tiszteletre és csodálatra méltó.Vécsei úr amúgy roppant készségesen elvitt minket túránk következő állomására, a Geszler Pincébe. Ők 4 generáció óta borászattal foglalkoznak, szóval a tapasztalat a szó szoros értelmében apáról fiúra szállt. Az Ezerjót összetétele miatt marha jól lehetett szállítani, így igen kedvelt volt például Bécsben, ahová lovas kocsival vitték, mégsem tört össze. A Geszler család is az Ezerjóval alapozta meg a hírnevét. Abból a bizonyos Ezerjóból természetesen mi is kóstoltunk, de azon kívül jöttek még a további elismerő bólintások, hiszen kaptunk Királyleánykát, Chardonnayt és Traminit is. A móri borvidéken nem szabadott ez idáig vörösbort készíteni, azonban néhány gazda anyira ki szerette volna próbálni, hogy összefogtak, és elérték az engedélyezést. Szerencsére ők is tudják, hogy ott a Vértes lábánál az nem az a kimondott vörösboros vidék, így inkább scak kísérleteznek. Ilyen kísérletek eredményeit mi is kóstoltuk mint a Vécsei, mind a Geszler pincében, és bár technikai hibáktól mentes italok voltak azok is, de mi azért örülünk, hogy nem akarja túlzásba vinni egyik termelő sem a vörösborkészítését arrafelé. Egyébként szokás szerint grátisz kóstoló is játszott brigádunknak, hiszen Mikós Csabi pincéjébe is betértünk, igaz, véletlenül; mert mi sem gondoltunk komolyan egy harmadik pincelátogatást egy nap alatt. Érdekes volt megfigyelni a fölfogásbeli különbséget, azt, ahogy a fiatal borász mennyire más eszközökkel próbálja eladni ugyancsak kiváló borát. Aki Móron jár, és teheti, menjen el a fent emlegetett pincékbe, mert kiváló borok mellett kiváló emberekkel is találkozhat.
Forrás: GenyaTrade blog Címkék: |
Borozgató pajtásunk a
megkóstolni, sőt, megnéztünk egy idei murcit is. Letisztult, okosan kezelt italokkal találkoztunk, már épp elégedettek lettünk volna, de még csak azután jött a java. Az immár nem a pincében kialakított kóstolóhelyen némi dió, sajt és alma társaságában megnéztük a 2006-os és a 2007-es Chardonnay-ket, melyek – kiváltképp az idősebb – szinte kedvencünkké is váltak. Imádtuk az Ezerjót is, ami ugyebár igazi móri fajta, diszkrét illatban, savakban azonban annál határozottabb, minden évjáratban tud egészen különleges dolgokat mutatni. Sőt, készíthető belőle az aszútól a száraz borig mindenféle, és az általunk ismert eddigi összes fölhasználása tiszteletre és csodálatra méltó.


