Mínuszos

A kamarazene nem azt jelenti, hogy bemennek a spájzba muzsikálni. A Háló Közösségi Központban erről meg is bizonyosodhatnak ma este héttől.
Mr és Mrs – Amikor visszasírjuk a főzőshow-t
Írta: Dó   
2010. március 03. szerda, 07:00
mrmrs00Jobb esetben tőlünk hallják először kedves olvasóink, rosszabb esetben már szembesültek a ténnyel: a Mr és Mrs – A sztárpár-show ismét műsorra került. Az okokba bele se gondolunk! Létezik, hogy az előző széria sikeres és nézett volt? Március 1-jétől hétköznaponként 19:00-tól újra pusztít a Liptai Claudia és Till Attila által vezetett „szuperprodukció”, és ha már belefutottunk – véletlenül, tényleg –, nem hagyjuk szó nélkül.



Mi már a főcím után elakadtunk. Kíváncsian vártuk, hogy 2010 márciusának első hetében kik számítanak sztárnak, sztárpárnak. Értetlenkedtünk, csodálkoztunk, de amikor összeállt a lista, úgy döntöttünk, kerül, amibe kerül, egy ilyet bizony látnunk kell! Az első hét versenyzői: Rogán Antal és asszonykája, Koós János és Dékány Sarolta, Görög Zita és Seres Attila, Homonnay Zsolt és Polyák Lilla, valamint Damu Roland az aktuális menyasszonnyal. (Utóbbi kettő botrányos vetkőzése természetesen nem ment le az első adásban, szóval izzadtságcseppeket letörölni, nem maradtak le semmi fontosról!)

A hétfői adás után még mind az öt pár játékban maradt, keddtől viszont lehet izgulni, mert minden nap búcsúzni kell majd egy-egy pártól, hogy pénteken összecsaphassanak a legszerelmesebbek, az egymást legjobban ismerők.

A hétfői amolyan bemelegítő adás lehetett, meglepő módon senki nem alázta le magát, meg a kedves párját se, de nem vagyunk annyira naivak, hogy azt higgyük, ez a későbbiekben sem fog megtörténni. Pont ezért sajnálatos, hogy „sztár” címszó alatt politikusok, és a saját szakmájukban elismert színészek a nevüket és az arcukat adták ehhez a körülbelül egyórás, hétköznap esti varázslathoz.





Izgalmas részlet egy tavalyi adásból



Na, de nézzük, milyenek voltak a feladatok 1-jén, és mennyivel lettünk többek, okosabbak az első adás végére – azon túl, hogy semennyivel. A feladatok tényleg egészen visszafogottak voltak, volt egymásnak háttal állás, ugyanarra a kérdésre írásban válaszolás, volt elhúzott fal két oldalán állás, lila és kék csillogó óriáskéz-kesztyűben kézfelemeléses válaszolás, és fejhallgatós, „csillagszemüveges” búrában ülés. Ugye remegve várják a következő adást?

Rengeteget lehet ám belőle tanulni, mi például már tudjuk, hogy Rogánné asszony szeret nyilvános helyen balhézni és válással fenyegetőzni, hogy Homonnay Zsolt fürdésnél eláztatja a fürdőszobát, hogy Koós úr színvak (vagy valami hasonló, sose a jó színű „kezét” emelte fel), hogy Görög Zita a Megasztár 1-ben jött össze a férjével, sőt, azt is megtudtuk, hogy Damuék augusztusra tervezik az esküvőjüket, juj!

A magunk részéről úgy érezzük, már így is többet láttunk a kelleténél, a műsor, a műsorvezetés és a „sztárok” továbbra sem érnek annyit, hogy az ember napi egy órát rájuk szánjon az életéből. Ha 7 óra magasságában mégis zombin esnek össze a tévé előtt, válasszák inkább konkurensék Vacsoracsatáját! Vagy egy jóféle DVD-t.



MrÉsMrs – A sztárpár-show
Hétköznap esténként a TV2 műsorán

 

 

 

Hozzászólások

 
0 #1 Dáuri 2010-03-03 16:04
Hát ez kemény volt!:D
De teljesen igazad van. én nem láttam, nem is tervezem, hogy bármikor is oda kapcsolom a tv-t, inkább száradjon le a kezem. Azért jó hallani, hogy az emberek még mindig szívesen járatják le magukat zsíros gázsi fejében.
Idézet
 
 
0 #2 Reggaesun 2010-03-04 16:02
ugyanaz mint a Mónika Show meg a Joshi Barat. emberek pénzért lejáratják magukat, és közben egy egész ország röhög rajtuk. a probléma ott van, h míg előbbi műsorokban jobb esetben a vendégeknek fogalmuk sincs róla, h kb mindenki rajtuk visít, addig az ún. "celebek" el akarják hitetni,h agyuk is van. pedig aztán...
Idézet
 

Már nem lehet hozzászólni.

Belépés

Képanyag


Szavazás

Mi jobb, szappanbuborékot fújni, vagy tolni a szintetikát?


 

Hirdetés

feed image
feed image
feed image
Footer